A világhoz úgy szólj, hogy értse!

Gondolatomban szárnyalok én magasan, mikor érzem,
mozdul a toll nem nyugszik, rímeket ontva papírra.
Készteti elme kezem, diktál most őneki végzet.
Sorba vetem szavaim, sok míves mondatot írva.

Látom, ahogy születé meg vers, alkotva a képet.
Hirdeti érzésem sorait látványa e rajznak.
Szép formát ölt, már kiegészül mind, ami tépett.
Tán gyötrődéssel született, nyoma sem marad annak.

Válogatom, hogy szólnak lantnak húrjai szépen.
Én hiszem, érzem művem a tiszta beszéd nem alázza.
Gyúrom a szót, de csak úgy ám, hogy legalább magam értsem.
Bár tudom azt, hogy van, ki utólag megmagyarázza.

Dönteni kell, kinek írjon költő művet e korban!
Mert ha világnak üzen, tegye azt úgy, értse ki hallja!
Túl bonyolultan száll a dalod, majd végzi a porban.
Lesz, ki tagadja, hogy érteni nem tud, lesz, ki bevallja.

Csűrheti gondolatát, ki magába beszél. Neki tetsszen!
Ámulatot nem titkolván elréved a kincsen.
Mételyi dágványtól elalél, odakergeti, rebben.
Mesteri! ... Bár tudnám mi e szók értelme, de nincsen!

1
Your rating: Nincs (15 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 2 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

 Angyalok feszülnek egymásnak.

Összes vers

Összes vers : 6436

Összes próza

Összes próza : 415

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39