alak-art.hu

Nekem lángolt Isten teste,
és már én sem voltam állat.
Az ember többé is válhat,
mint megtudtam aznap este.

Keményke melleit
harapdáltam volna esztelen,
de mert tudom, hogy fájna,
csak csókdostam sután.
Hevert az ágyon,

Csak annyira emlékszem, hogy szerettél;
boldog napjaimból már csak ez maradt.

Roppanó gallyakkal telik szívem vedre,
Patakzó könnyeim arcomon szántó medre,
Ázik a lélek, s hullanak a levelei,