vers
Nem úgy kell
Nem úgy kell kardot rántani,
hogy a hegye hüvelybe törjön.
Ráfeküdhetsz kanálisrácsra,
hidd el a trutymó mégis följön.
Halhatsz hallatlan ideáért,
játszhatsz hoss-ra és játszhatsz bess-re.
Még nem tudom
Még nem tudom, hogy van-e áldó haszna,
tőkémnek, mit papírba fektetek,
az aratásnál én leszek a gazda,
vagy közbeszólnak szétfagyott telek?
Kimagozzák e varjak a vetésem,
Zene nélkül
Megtanultam könnyek nélkül sírni,
láthatatlanul szomorú lenni.
minden nap egy kicsit meghalni,
üvegszilánkokon lépkedni, úgy, hogy
közben megpróbáljam magam ne összevérezni...
Sír a föld
Száguldok a végtelenben,körülöttem a sötét, mint korom.
Magányos vagyok...
Már nem zöldellek, tenger-könnyem rég elfogyott,
száraz testemen a fájó sebek rideg kanyonok.
A rongyszőnyeg katonái
Jutalom, Dana és Erus ihletésére
Zavarba ejt, ha versemért dicsérnek,
hisz nem teszek mást, minthogy alkotok.
Olyan, mintha az óceán az érnek
köszönné meg, hogy van. Ám az okok
A hencegés jogán
Szerénység félre! Én most hencegek.
Leközölték már néhány versemet,
(magatartásom gúnyból szőtt erény)
hümmögtek páran: nem rossz költemény.
Volt aki így szólt: verse elragad,
Verset írni csak úgy…
Verset írni csak úgy lehet, ha nyakon ragadod a titkot,
megzabolázod szívedet, és mersz hazudni néha itt-ott.
Mikor elszállsz a semmibe
A víz felszíne csillogó,
akár a költő-érdem.
Eltakarja a lényeget,
hogy mi folyik a mélyben.
Nyakadban szikrázó medál,
fejeden babér-sapka.
S az veszi vissza holnap majd,
