Tudom elfeledted már azt az éjszakát amely a szívünket mélyen járta át,
Megálltam csendben itt a parti fák alatt, a tűhegyű idő mélyen belém haladt,
Fényes, szatén álmom suhan ma odafent, alatta elmereng oly zizzenőn a csend.
Te, édes, őszi táj, ma vesd le tarka lombruhád, s majd én gyönyörködöm lankáidban, ha engeded.
Szelíd szemedben édes, játszi fény ül,
Fakó mezők előttem, csillogó lét mögöttem, néha értem, néha meg nem,
Marcona katonák csapnak az égen össze, karjuk a villámágakat hinti ma széjjel.
Facebook hírekből szemezget a párom:
Nem vagyok renyhe, se fajankó, Egy pénzköltő-versköltő golyhó.
Powered by Drupal and Drupal Theme created with Artisteer.