alak-art.hu

Szép, sima úton haladt a szekér;
Még húzni sem kellett, magától gurult.
Egy kéz tartotta rúdját könnyedén,
És a bent ülőkre a nap fénye hullt…

Csodásan éltek az odabenn lévők;

Szerető izmaim kötöttek már régen,
veled együtt elkezdtük nyújtani
lépésről lépésre, s új távok hevében
sem akartam magam túlhajtani.

Nehezen emeltem gyaloglásra lábam,

Biz' nem mind szendereg, ki még hallgat,
csak ólombetűkben rejtőzve el
szaggatják átok-fekete varjak,
s szívéből dobbanásokat vesz el...
Üres kétségbeesés.