Hagymás szonett - grendorf Hagymácska c. versének ihletésére
Könnycseppként hullott konyhaasztalomra
a remény, hogy illatod körbefon.
Újra neked pirul majd a szalonna,
s alatta érted hevül a teflon.
Ahogy a hagymáról lekerül héja,
Bűntársak
Ki hallgat
Biz' nem mind szendereg, ki még hallgat,
csak ólombetűkben rejtőzve el
szaggatják átok-fekete varjak,
s szívéből dobbanásokat vesz el...
Üres kétségbeesés.
A hulla(részeg) - ki az a Poe?
Egyszer, már nem mostanában, üldögéltünk a kocsmában
Félig üres poharak közt tétovázott két kezünk.
Fejünk lógott, egyre lejjebb, nem forogtak már a nyelvek,
Alakulunk...
A szerelmünk: Luca-széke,
lassan épül, alig készül,
ám az érzés szívem éke,
titkon mélyül, csöndben vénül!
Még nem tudom, hogy „örökre”,
de már érzem, hogy „talán”,
hozzád bújok örömömbe’
Délután Émivel
Meghajolt a sárgálló kalász,
árokparton a kékséges katáng,
nézelődtek derékig növő füvek,
összekoccantak úton a kövek,
s hangjuk megpendült a fény-falán,
és aranyba fordult a nyári délután.
Vágy (18+)
Képzeletemben csók tüze táncol,
én a veremben – bor heve láncol.
Illatod ébred gondolatomban,
vágykapu éled lelki vadonban.
Izzik a vérem, árama áthat.
Sajdul a térdem, szám ha bezárhat...,
Könnycsepp vagy...
Könnycsepp vagy....,
mi bánat hátán legördülve felnevet,
simogató ölelésed szívcsücsökben lel helyet.
Könnycsepp vagy...,
mi öröm szárnyán bús vállamra rárepül,
Egy éj Veled
Nesztelen éjben, kis titok szoba
Csak a miénk most, a vágy otthona
Mindent kizártunk, már nincs senki más
Csak te meg én és az édes varázs
Szüntelen izzásban lüktet a testünk
