alak-art.hu

Szép, sima úton haladt a szekér;
Még húzni sem kellett, magától gurult.
Egy kéz tartotta rúdját könnyedén,
És a bent ülőkre a nap fénye hullt…

Csodásan éltek az odabenn lévők;

Vajon milyen lehet az igazi,
amit versnek lehet mondani?

Páros legyen a rím, talán kereszt,
kancsal, bokor, netán ölelkező?
Ki döntse el? Ez itt a bökkenő!
A suta ragrím sokszor nem ereszt.

Szemeink közötti gondolathídon
pihen a pillanat mozdulatlanul.
Melengető tüzét magamba hívom,
ahol a két lángnyelv játékot tanul.

Pörögnek, forognak szikraszív körül,

Biz' nem mind szendereg, ki még hallgat,
csak ólombetűkben rejtőzve el
szaggatják átok-fekete varjak,
s szívéből dobbanásokat vesz el...
Üres kétségbeesés.