Leheletére szomjazom
Kinek vigyázó szavain nevelődtem,
Aki nyelvemen méz volt, s kinek belőlem
számtalanszor csak keserves jajszó jutott,
hiába kántálta: Életem! Légy nyugodt!
Ellene lázadtam én, s az akkor ellen,
A bokaficam győzelme
A laposan felkészültem,
B etartottam a szabályt.
O lajágért mindenképpen
K üzdeni kell, nem vitás.
Szeress úgy...
Szeress úgy, ha téli reggel
minden sötét kint, s fagyott,
szemed borítson meleggel,
s lássam benne a Napot!
Szeress úgy, ha szám legörbül
csókkal fordítsd vissza azt,
Volt egy percem
Volt egy percem a hangos zűrzavarban;
Megálltam némán s behunytam szemem...
Terád gondoltam, mert pont így akartam;
S újra megtalált ott, a szerelem...
Az emberek körülöttem haladtak;
Mint némafilmen mozgó figurák...
S én gondolatban, egyre, lankadatlan;
Simogattam szép kezed bársonyát...
Leírom mindezt, mert jó volt akkor, ott.
Éreztelek. Valahol, mélyen, bennem...
Én, aki mindig csak lopva álmodott,
Abban a percben, újra tiéd lettem...
Szerelmem beléd, úgy csimpaszkodott;
Mint bezárt rab, ha lát egy csillagot...
Nem tudom kidobni a múltat az ablakon…
…hát szép emlékként,
csendesen csak egyszerűen ott hagyom…
…egy díszdobozban, a tölgyfaszínű asztalon!
Nem faggatom, nem vallatom,
nem nyitom-csukom, s nem is szaggatom;
Csak nézlek...
Szemeink közötti gondolathídon
pihen a pillanat mozdulatlanul.
Melengető tüzét magamba hívom,
ahol a két lángnyelv játékot tanul.
Pörögnek, forognak szikraszív körül,
Mikor megjöttek a varjak...
Amikor megjöttek a varjak,
mint gonosz, téli hadüzenet,
csőrükkel a szívembe martak.
Oltották bennem a tüzeket,
amikor megjöttek a varjak.
Amikor megjöttek a varjak,
Te
Az étel elomló íze vagy,
madár csőrében a mag,
virágfürt akác homlokán,
ábrándos, lusta délután,
utazónak templomtorony,
rév, hová éjjelre tér a komp,
szűkölködőnek tányér leves,
vigasz, mi bánatban felkeres,
menedéket nyújtó fogadó,
párna, pille álmokat hozó,
mondatban szó, betűn ékezet,
belőlünk táplált emlékezet,
pillér vagy sorshidam alatt,
bogáncs, mi lelkembe tapadt.
