Feláldozhatók(?)
Odvas tölgyfa száraz ágán
jó atyánk, a Véletlen ül.
Múltunk izzó emlék-máglyán,
életfilmünk elénk vetül.
Kockái fakulók,
üres papírhajók...
Sámánunk, a jó Véletlen
fel-felszítja a parazsat
Késői tavasz
Mint mikor ködpalást suhan át a csúcsokon
lelked minden titkát bebarangolom és
túl az árnyakon, az ágyadon hagyom....
Nem akarok már mást, csak fényt és vágyat,
Maradásod vékonyka remény
Víg örömöm megrágta a bánat,
mióta tudom: elveszítelek!
Üvöltéssel tapasztom be számat,
ne hallják meg haragvó istenek,
hogy kín között felejtenélek én,
A hulla(részeg) - ki az a Poe?
Egyszer, már nem mostanában, üldögéltünk a kocsmában
Félig üres poharak közt tétovázott két kezünk.
Fejünk lógott, egyre lejjebb, nem forogtak már a nyelvek,
Alakulunk...
A szerelmünk: Luca-széke,
lassan épül, alig készül,
ám az érzés szívem éke,
titkon mélyül, csöndben vénül!
Még nem tudom, hogy „örökre”,
de már érzem, hogy „talán”,
hozzád bújok örömömbe’
Ha mindent elvesztek
Ha mindent elvesztek,
Veremlakó leszek.
Erdőnek mélyén
Egy mély vermet
keresek.
Ott meghúzom magam
távol a sötéttől,
Föld-anyám méhe
megvéd a hidegtől.
Naphosszat bírom majd
Egy romba dőlt birodalom eseményei (eposz)
"Minden édes dalban lelkünk rejti titkát egy
különös világnak, emlékeink
távoli homályába vezet GothArt, s annak
kincseivel telt elbeszélése.
Midőn elvégeztetett, és beteljesedett…
Egy éj Veled
Nesztelen éjben, kis titok szoba
Csak a miénk most, a vágy otthona
Mindent kizártunk, már nincs senki más
Csak te meg én és az édes varázs
Szüntelen izzásban lüktet a testünk
