Egy éj Veled
Nesztelen éjben, kis titok szoba
Csak a miénk most, a vágy otthona
Mindent kizártunk, már nincs senki más
Csak te meg én és az édes varázs
Szüntelen izzásban lüktet a testünk
Csak én élek tovább...
Hiába hívlak felriadva.
Nem vigasztal
odaátba vetett hitem.
...már a lelked se kéne...
A szagod hiányzik.
Testmeleg léted.
Emléked se kell,
csak lennél még egyszer...!
S ahogy gyűlik a múlt,
Nem tudom kidobni a múltat az ablakon…
…hát szép emlékként,
csendesen csak egyszerűen ott hagyom…
…egy díszdobozban, a tölgyfaszínű asztalon!
Nem faggatom, nem vallatom,
nem nyitom-csukom, s nem is szaggatom;
Hagymás szonett - grendorf Hagymácska c. versének ihletésére
Könnycseppként hullott konyhaasztalomra
a remény, hogy illatod körbefon.
Újra neked pirul majd a szalonna,
s alatta érted hevül a teflon.
Ahogy a hagymáról lekerül héja,
A pillanat
"A pillanat az túl hosszú idő.
Mának nevezni ezért nem lehet.
A pillanat a múlt, jelen, jövő
fonadéka alkotta egyveleg.
A pillanat az túl hosszú idő.
Hisz milliárdod másodperc alatt
Igaz szerelemhez...
Egyszer eljössz észrevétlenül
mint semmiből előbukkanó
tündér, ki senkit el nem kerül,
de lényed oly könnyen illanó.
Kísérsz egy egész életen át
s emlékeinkben kínozva lépdelsz,
A hencegés jogán
Szerénység félre! Én most hencegek.
Leközölték már néhány versemet,
(magatartásom gúnyból szőtt erény)
hümmögtek páran: nem rossz költemény.
Volt aki így szólt: verse elragad,
Vágy (18+)
Képzeletemben csók tüze táncol,
én a veremben – bor heve láncol.
Illatod ébred gondolatomban,
vágykapu éled lelki vadonban.
Izzik a vérem, árama áthat.
Sajdul a térdem, szám ha bezárhat...,
Szívembe hegyes tüskét
Szívembe hegyes tüskét vert a múlt.
Emléked kegyetlen tüskéje ez,
s most úgy érzem, derékban elfelez.
