Varjú Vince

nefelejcs képe
Varjú Vince
1
Your rating: Nincs (17 votes)

Sírni, halni...

DnB képe

Sírni kéne
nem tudok

elaludnék
meghalok

(b)irodalmi
angyalok

veletek nem
szárnyalok

nem röpülök
csillagok
*
Tejútrendszer
visszadob

Ikaruszként
landolok

sajnálom, hogy
nem vagyok

se Apollo
sem Vosztok
*
szevasztok!

Budapest, 2010. augusztus 28.

1
Your rating: Nincs (19 votes)

Hóangyal

Titok65 képe

Történt egyszer, réges-régen,
friss, ropogós hóesésben
sétáltam, bár fájt a hideg,
a szívemben néma, rideg
érzésekkel róttam utam,
elbújtatva jégfaluban
lelkem fájó, dühös részét…
Elmém lassú tűnődését
megzavarta egy égi hang:
csilingelő éji harang…
Nem értettem, honnan jöhet,
szemeim egy öreg tölgyet
kémleltek, mely törzse alatt
hóangyalka szárnya maradt.
Elmerengve nézegettem:
Hová repült szárnyszegetten?

Felnéztem a fellegekbe,
tekintetem Őt kereste.
Nevetését meghallottam,
bár fülemet jól befogtam:
hangja némán szállt lelkembe,
mint felhő a végtelenbe…
– Hóangyalka a földön él,
jeges télben Ő csak remél:
Elolvadhat tán ruhája,
mégsem született hiába...

Elbújtam egy jégvilágba,
szavaiban megtalálva
lényegét az életemnek
ellentmondva értelemnek:
Örök marad szárnyam nyoma,
földi lét lesz fényotthona.

1
Your rating: Nincs (22 votes)

Vízpart ősszel

Őszi színek. 

Olaj, karton, 30 x 40 cm blondel keretben. jbl.

 

Vízpart ősszel
1
Your rating: Nincs (18 votes)

József Attila születésnapjára

Aysa képe

Tejfoggal kőbe,
egyenesen bele,
kimarjult tagjaidon
rügyet bont a hiány levele...

Anyátlan Pistaként
eldobottan, majd egy
díványon fekve,
mint megsárgult fotón
a kedves alakok
árnyékká lettél, s oly
elhagyottá, mint a falu
hümmögő parasztjai,
kiknek panaszszavait
nem csomagolja
bársonyneszbe
a jázmin illata se.

Lázadtál!
Mire mentél vele?
Vonattetőn hasalva
repített az aggódás tele.
Mindhiába, elhagyott
becsapott fiúi lényed
szitokkal karistolta
a csillagokra a vádakat:
céda vagy!

Magad voltál,
magad emésztetted
Babits helyett, kinek szikár
alakja féltette tőled a díjat,
mit adhatott volna,
mert érdemed elég ok,
hogy téged is látva lássanak,
de nem voltál más te sem,
csak kartotékadat.

Ahol hullámait tereli a Duna
ültél a parton, nem mások,
magad ura, s eszméletre tértél
a determinált világ ott
hevert előtted, mint a farakás
a hátsó udvaron, ahol a múlt
szövedéke feslik fel valahol.
Neked Isten állt a hátad mögött.
hogy görög-keleti-e, nem kérdezted,
mert ha veled ténfergett az áhitat
többet nem adhatott, mint vágyakat.

Kerestél, homlokodra tette a kezet
vigalommal áldottad, ringattad,
volt, aki megmérettetett,
vagy te mérettél meg általa
gyermekké növesztett a szerelem
vele jöhetett volna haza,
hogy ágyadon térdepeljen
csókkal mossa le, mit beleégettek
a magányba csomagolt éjjelek.

Mindhiába, minden kiáltás
egyfelé vezet, kitaszítottként
meglelni valami éteri igézetet,
mert hideg fenn, ott magasban
az az ág, ahol vacog a szív
elkékül, elnémul a száj.

1
Your rating: Nincs (15 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Összekapaszkodva II.

Összes vers

Összes vers : 6676

Összes próza

Összes próza : 427

Összes kép

Összes kép : 1048

Összes hangos vers

Összes audio : 39