Anyákra egy nap oly kevés

Ha csak évente egyszer téved
kezedbe néhány szál virág,
ha csak egyszer derül fel képed,
s mosolyog rád a nagyvilág,
ha csak akkor nyílik a lelked,
rozsdás lakatja hangtalan,
kitárva azt, mit máskor elfed,
amikor Anyák Napja van,

félszeg zavarba-fúlt sután:
egy napot ünnepelsz csupán.

Ha már kényszerű kötelesség
lök át gyermeki szerepen,
szeretetet nem ad csak mentség,
magadra rántott fegyelem,
szokás diktálta könnyben áznak
gondosan preparált szemek,
s a megtervezett hálaárnak
ütköznek mondat-panelek,

köszöntőd hideg szó marad:
amellyel ünnepled magad.

Ha majd a rettegést szeméről,
gyermek-tolvajként elcsened,
s az anyalélek rejtekéből
karodban bukkan föl veled,
ha a kezét átfonja ujjad,
nem vigasza a leveled,
ha emléke válladra szunnyad,
s örökké ott van teveled,

ha az anya nem csak egy árnyék,
s eszedbe sem jut mért olyan,
percenként megvalósult szándék,
szívedbe tartó vérfolyam,
testéből test, és testből kezdet,
ín, izület, izomra csont,
görcsbemarkolt és eleresztett
kötél, szeretet-szálba font.

Amikor minden nap szeretted,
gondjait vállaidra vetted,
s ő láthatatlan jelt adott,
feloldozást gyermeki vétken,
s te része lettél észrevétlen:
tágíts életté egy napot!

És ünnepeld őt boldog önfeledten,
mert egyszeri, mert ismételhetetlen,
sorsodba oltott örök szerető.

Folyó, amint a forrásába ömlik,
kiáltás, amely visszanyúl a csöndig.
Benned haló és tőled eredő.

1
Your rating: Nincs (16 votes)

...és szavalt a részeg

danaiz képe

… és szavalt a részeg:
„Harmadnapja  nem eszek,”
ajtók nyíltak, csukódtak,
s a kapaszkodók, mint szelíd
kötelek, himbálóztak fejünk felett.

...és torzak voltunk,
„Hogyha nem kell senkinek,”
szegény, szegény józanok,
nyakunkra hurkolt kötélen
lógtunk szívünk felett.

...és minden eltorzult,
„Elfognak és felkötnek,”
egyre csak szavalt a részeg,
összegabalyodott dudva-létünk
kisarjadt-kiégett, és gyilkosok,
áldozatok himbálóztak fejünk felett.

 

 

 

 

 

1
Your rating: Nincs (15 votes)

Ki hozza vissza?

 

 Nagy László kérdésére

 

A szerelem már odaát van,

őhozzá méltó palotában.

Leselkedik a folyó medre,

az evickélő szeretetre.

Az önzetlenség gépe parkol,

átinteget a túlsó partról.

A hűségnek is van ott szállás,

mellette áll a megbocsátás.

A megértés éppen most röppen,

gyülekeznek ott egyre többen.

Sok jó szívünk, ázik és átfagy,

s mióta Te is odaát vagy,

fogyó szavunkra más se rebben,

többen vagytok, s mi kevesebben.

Nincsen már bölcs se, kit kifosszak,

itt maradtak a szűzi rosszak,

nyüzsögve torlódó sorokban.

Ami nekünk kell, nálatok van.

Aki merész, bennetek hisz ma,

a szerelmet ki hozza vissza,

s mindazokra ki kötöz múltat,

akik már úszni nem tanultak?

1
Your rating: Nincs (13 votes)

Fenn és lenn -Szárnyalás -> zuhanás- (a '80-as évekből)

Minka képe

Ó, mélységes magasság!
Szabadság gyönyörében fürdő madárság!
Te! Parányi földszelet!
Nem bitorlod testemet!
Leráztam bilincsedet!
Nem vagyok többé rabod!
Új szeretőm ölel: Égbolt!
Micsoda varázslat,
egyre nő a távlat:
leomlik minden gát,
lehull minden korlát,
száguldok messze, tova,
érkezem! kóbor lelkem hona!
A Naphoz közeledem,
nem égek el, melegszem!
És Ő rámcsodálkozik:
_-Apró földi sárrög! Te itt:!?

...

poros autóban ébredek
kátyúval teli országúton
az öv szoritásában
megúnt cipőben, ruhában
kopott, csapzott hajjal
fájó derékkal, nyakkal
szivemben nyilakkal

...

ha...levethetném
elromlott, fáradt testemet
idegen életemet
szárnyalhatnék
vissza?! sosem jönnék!
s a tiszta kékben
fürödnék vakitó fehérben
megszűnne a fájdalom
ha...nem lennék - saját rabom...

(bocsika mindenkitől, amikor feltettem, sietvén nem irtam végig)

1
Your rating: Nincs (13 votes)

Marasztaló búcsú

Köszönöm, hogy melletted lehettem,
és köszönöm, hogy mellettem lehettél.
Köszönöm, hogy veled lettünk ketten,
és köszönöm, hogy több lehettem egynél.

Bátorságod által lettem bátor,
megacéloztad hiteddel a lelkem.
El se mentél, máris úgy hiányzol,
hogyan lehet a semmit átölelnem?

Velem maradsz, s én elmegyek veled,
és elengedve megfogom kezed,
roskadozik a most leszedett asztal.

Ott vagy talán, de ide zár az emlék,
Így lesz jelen a jövő és a nem rég,
hiú remény, hogy versem itt marasztal.

1
Your rating: Nincs (19 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 19 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

"Debussy: Egy faun délutánja"

Összes vers

Összes vers : 6695

Összes próza

Összes próza : 430

Összes kép

Összes kép : 1048

Összes hangos vers

Összes audio : 39