Azért szépek a verseim

Azért szépek a verseim,
s mit hozzád írok, mert szeretlek.
Ilyenkor lelkem termein
költők árnyai átlebegnek.

Néha az öröm hangja szól,
aztán meg felvisít a bánat.
Te mindig ott vagy valahol,
ahol gondolataim járnak.

Elég nekem egy kis grimasz,
szemöldököd csöpp rándulása.
Hancúrozó, kissé pimasz
kisördögök emberi mása.

Mosolyod szemembe ragyog,
rálebben arcodra a hűség,
az, hogy most melletted vagyok,
édes, zsongító kényszerűség.

Rímgyermekeim hermelin-
palást bársonyán hemperegnek.
Azért szépek a verseim,
a hozzád írtak, mert szeretlek!
 

 

1
Your rating: Nincs (17 votes)

Születésnapomra

danaiz képe

Isten hozott
negyvenkilencedik évem!
Bólogatnak
bennem nyárfa-árnyemlékek,
egy még nagyobb
árnyék hív, érzem hűvösét.
Hullott napok
megalvadt  levél-bíbora,
indigókék
vérereimben alkonyat,
tűnt tavaszom
barka-bársonya integet:
Isten hozott!
Jaj, a nyár lezárt szerelmes
levelekben
lüktet, érett önmagának
őrzője: én
őszöm szép hervadása
– Isten hozott!

1
Your rating: Nincs (14 votes)

A pince kulcsa

Megettem már a kenyerem javát,
és plusz évekre sincsen már hitel.
A problémáim sosem láttam át,
de boroshordóm alján pár liter

cirfandli löttyen, a gigámra vár,
no azt szép lassan elkortyolgatom.
Bedőlt falakkal elvan még a vár,
a dombról néha széjjelnéz a rom.

Aki akar, az életben talál,
s bár be-becsönget olykor a halál,
a sietségre nincs semmi okom.

A hordó alján lötyög pár liter,
amíg ki nem fogy, addig várni kell.
A pince kulcsát erősen fogom.

1
Your rating: Nincs (12 votes)

Rég láttalak...

Aysa képe

´kicsalt a rigók szava´?

Vagy csak őszi szél hozott?
Mint Maryt, a csodálatost?
Nyakadon sál,
didergős szavak súrlódnak
a csendben.
Minden rendben?
A kora esti félhomály
úgy rejti az arcokat,
ahogy a belső harcokat
sminkeli szalonképes
mosollyá az alkonyatból
megbékélést merítő
indulat.

1
Your rating: Nincs (18 votes)

Ember-természet

(az aktualitás fogságában)

Mi munkál annak a lelkében
Kinek elfogy a kenyere?
Mit érez az, kinek megmondják:
„Dolgozni, holnap, ne gyere!”

Ma elmentem egész a hídig, néztem a kavargó
vizet.
A folyó ívben balra nyílik, partján avaros fű
zizeg.
Tölgyek előtt fűz, s lenge nyárfa, benyúló törzsén
gerle ül.
Fonódik a fák koronája,
csak az ember van
egyedül.

Mit mond a férfi, ha a munka
hűtlen elhagyja őt, pedig
dolgozna még, ám a helyére
legjobb barátját ültetik?

Az erdőben egy padra ültem, előttem tisztás,
őszi rét,
vártam, titokban úgy örültem, hogy meglátok egy
őzikét.
Róka szaladt, mókuska táncolt, vadkan röffentett
éleset,
borzongató, de rendezett volt,
csak az ember oly
szétesett.

Kedélyes mosollyal fogadja,
mondván: semmi baj, elvagyok.
Vagy az asztalon csattan ökle,
s káromkodik egy jó nagyot?

Mentem az utcán, nézelődtem, észrevettem a
házakat,
fantomok mentek énelőttem, hömpölygő ember-
áradat.
Talpam a járda aszfaltburkán kutatta ki, hogy
kőkemény
a szenvedés, aminek múltán
is született már
költemény.

Az ember felveszi a jussát
egy összegben és nincs licit,
ám úgy tesz, mintha nem is tudná.
De közben meghal egy picit.
 

1
Your rating: Nincs (25 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 4 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Mr. Tibbs repülni tanul. (Olaj, vászon 30x40 cm.)

Összes vers

Összes vers : 6666

Összes próza

Összes próza : 426

Összes kép

Összes kép : 1046

Összes hangos vers

Összes audio : 39